10 jó 2017-es elektronikus nagylemez, amit nagyon bírunk - Electronic Beats Hungary

10 jó 2017-es elektronikus nagylemez, amit nagyon bírunk

Hihetetlen vagy sem, de az év első fele már tovaszállt, és elkezdődött az év végéig tartó visszaszámlálás. De az eddig eltelt időt lehet már szemlézni, miket kaptunk és hallgattunk 2017 első felében.

Rey & Kjavik: Rkadash

A frankfurti producer bemutatkozó nagylemezéről két jelző jut az eszünkbe, de egyik se ijesszen el senkit: spirituális és misztikus. Ez már az erősen deepbe hajló house új iskolája, ami tele van etnikus elemekkel és valóságon túli varázslattal. Mintha egy olyan piacon járnánk, amiről azt gondoljuk, hogy a Közel-Keleten van, de aztán az egyik sarkon egy fura, áttetsző lény lebeg szembe velünk. Itt már nem vagyunk benne biztosak, hogy ébren vagyunk, csak egy másik bolygón, vagy tényleg a Közel-Keleten, csak közben ébren álmodunk?

Goldie: The Journey Man

Hiányzott már nagyon az aranyfogú drum&bass király, aki idén végre úgy gondolta, talán mert időközben betöltötte az 50-et, hogy visszatér. Utoljára még az előző évezred végén adott ki egy EP-t, azóta a Rufige Kru nevű projektjén dolgozott, ami egy jóval karcosabb és kevésbé személyes ügy, mint a Goldie. Az új lemez nem azzal tűnik ki, hogy forradalmi lenne, hanem azzal az erénnyel, ami akkor is az eszünkbe jut, ha például Goldie első lemezét, az 1995-ös Timelesst hallgatjuk, hogy ez az időtlenség zenéje.

Dapayk & Padberg: Harbour

A kissé szikár elnevezés egy német szerelmespárt takar: az énekesnő, az egykori modell, Eva Padberg, akinek melankolikus hangja alá a szólóban is remek tech-house-t toló Dapayk (Niklas Worgt) feszít szomorkás-borús elektronikus alapokat. Lemezen náluk minden sokkal lassabb, élőben viszont pumpásabb, mint arról épp pár nappal ezelőtt, a Vituki strandon meggyőződhettünk, amikor a duó a Pool&Beer vendége volt, és döbbenetjó koncertet nyomott.

Washed Out: Mister Mellow

Az amerikai Ernest Greene egyszemélyes zenekara második nagylemezével és arról is az Amor Fati című fura kis dallal lett egy csapásra ismert. Új, sorrendben negyedik albuma mindenféle különös, de meleg hangulatú, barátságos hangokkal teli nagylemez, amire a 60-as évek pszichedeliája éppúgy erősen hatott, mint a 80-es évek szintipopja, az egészet pedig a lüktető downtempo fogja nagyon szimpatikus egységbe.

Lusine: Sensorimotor

A Seattle-ben élő és alkotó, texasi Jeff McIlwain sokadik nagylemezén sem képes mellényúlni, és ennek nagyon-nagyon örüljünk. Az ambientből, experimentális ízekből és technóból szőtt zene valami olyan megfoghatatlan elegyet képez, amit egyszerűen lehetetlenség nem a legmagasabb polcra helyezni, amikor a tökéletességet kell zenében meghatározni.

Lake People: Phase Transition

Egyes vélemények szerint a legjobb elektronikus zenék az ezredforduló óta elsősorban német vidékről érkeznek, s persze jönnek azok máshonnan is, nemcsak onnan, ami viszont onnan jön, az mindig a legjobbak közé sorolt. A lipcsei Lake People dark, minimal  és deep technóból építkező, a 90-es évek elejére vissza-visszakacsintó második nagylemeze pedig ékes példája a fenti véleménynek.

Bjørn Torske & Prins Thomas: Square One

A két, gyakran együtt dolgozó elektronikus zenész és producer lemezében az a jó, hogy nehéz behatárolni azt, amit hallunk. A zenére lehet táncolni, a hangzás elektronikus, és mégis olyan érzése van az embernek, hogy egy alternatív valóságban jár. A 60-70-es évtizedek fordulóján egy félhomályos, barlangszerű, szűk klubban bizarr alakok között, akikről nem tudni, hogy valóban ott vannak-e, vagy csak a saját árnyékunk torz visszaverődése valamennyi, és így magunkkal táncolunk.

Delia Gonzalez: Horse Follows Darkness

A hol szólóban, hol Gavin Russommal együtt dolgozó művésznő (a zene mellett performanszkodik és szobrászkodik is) második nagylemezén mindössze 5 szám található, de még így is olyan erős egységet hoznak ki, hogy semmilyen hiányérzete nem lesz a hallgatónak a végén. A pár számban a 70–80-as évek szintetizátormágusait megidéző album sötétben megtett utazás a szintetikus pszichedelia közepébe.

HVOB & Winton Marshall: Silk

Az osztrák HVOB (Her Voice Over Boys) két remek deep house-os, technós lemez után egyszercsak összeállt a brit indie folk zenekar, a Mumford & Sons gitárosával, és vele készítették el harmadik albumukat, ami idén márciusban jelent meg. Anna Müller fátyolos hangját jól egészíti ki Winton Marshallé, akinek gitárjátéka pedig szépen épül be Paul Wallner zord technójába. Drámai erősségű munka, amihez talán kell a rossz idő is. Vagy akkor az igazi.

Way Out West: Tuesday Maybe

Régi, kedves ismerősök, Nick Warren és Jody Wisternoff duója egyenesen Bristolból. 8 éve adtak ki lemezt utoljára, úgyhogy már épp ideje volt. Sok minden történt ez idő alatt, de a WOW nem sokat változott, csak épp egy picit igazított a hangzásán, hogy az friss, mai, 2017-es legyen. Pont az a jó fajta, poppal és énekhangokkal felütött, technóból, trance-ből és house-ból kikevert tánczene, amit bármelyik napszakban elővehetsz, mert, közhely vagy sem, mindig jól esik hallgatni.